Hírek
Prológ győzelem és harmadik helyezés Miskolcon. Irány Korzika!
<<< Vissza
2011-05-05
A 2011-es Országos Rallyebajnokság második futama a tavalyihoz hasonlóan egy napos, maraton szerűen lebonyolított Miskolc Rallye a megszokotthoz képest kissé aprólékosabb felkészülést követelt a magyar rallye-mezőnytől. Puskádi János és Gódor Barna is ennek megfelelően arra törekedett, hogy az igen korán, reggel 6 órától este 9-ig tartó viadalon minden egyes gyorsasági szakaszon kiegyensúlyozott teljesítményt nyújtson. A pénteki Prológon sikerült megszerezni a kategória 1. helyét, így még nagyobb várakozás előzte meg a szombati hosszú versenynapot.
Az első szemerei szakaszon egy lassú defekt rögtön kissé megtörte a lendületet, de szerencsére nem okozott behozhatatlan hátrányt a dobogós célkitűzések megvalósításához. A páros igazán a második körre vette fel a ritmust és kategória második, harmadik időket autózva, kiegyensúlyozott teljesítménnyel teljesítette a szakaszokat. Egyedül az erdőbényei gyorsasági sikerült kicsit óvatosabbra, bár ezen a pályán több érdekes időeredmény is született. Köszönhetően annak is, hogy a verseny második felétől kezdődően az időjárás kezdett tréfát űzni a mezőnnyel. A gönci „kis szervizben” komoly eső esett, miközben az információk szerint a körben hátralévő fonyi és erdőbényei gyorsokon az út száraz volt. Erdőbényére aztán megérkezett az eső, de Puskádi – Gódor párost ez nem nagyon zavarta.
A harmadik, befejező körre állandósult a változékony időjárás, így a mezőny is igen változatos gumi összeállításokkal indult az utolsó szakaszok teljesítésére. Ilyen körülmények között fokozottan szükség van a szerencsére is. Az utolsó körre maradt a feladat, hogy a lehetséges kategória harmadik helyet bebiztosítsák a fiúk. Nem volt egyszerű, de sikerült a befejező szakaszokat is gyorsan, végig jól koncentrálva, nagyobb kalandok nélkül teljesíteni, aminek egy 3. helyezés lett a jutalma az egyre erősödő 5-ös kategóriában és 16. hely az abszolút összesítésben. Külön öröm, hogy a Honda ismét hibátlanul működött a Szervizcsapat aprólékos felkészítésének köszönhetően. Ezzel az eredménnyel az egri kiesés ellenére még van esély az év végi dobogóra. A hosszú versenynap kiegyensúlyozott teljesítménye kedvező előjel a következő megmérettetés előtt, ami nem más, mint a Korzika Rallye IRC futam.
A Miskolc Rallye után alig egy héttel a csapat Korzikára indul, ahol a jövő hét elején már kezdődik is a pályabejárás. Csak a szigeten mindent összevetve legalább 2000 km autózás vár a Puskádi - Gódor párosra, ami igen izgalmasnak ígérkezik, főleg azért, mert a kanyargós technikás pályákat korábban csak a Rallye VB közvetítésekből ismerik a fiúk. Az első rövidebb csütörtöki versenynap Calvi környékén feltehetően az estébe nyúlik majd. A további két, majdnem a miskolcival megegyező hosszúságú nap után szombat este Ajaccioban ér célba az IRC nemzetközi mezőnye. Az 5-ös kategóriában 19 páros nevezett, a Puskádi – Gódor páros az igen előkelő 32-es rajtszámmal a kategóriában a harmadikként indul. Az eredménylistán ezzel a pozícióval a versenyzők már látatlanban kiegyeznének.
